Marketing Döntések Magazin

diskurzus marketingről és digitális eszközökről

A Facebook dolgozók kis vörös könyvecskéje

E heti könyvajánlónkban egy nem akármilyen Facebook könyvet ajánlunk: a híres kis vörös könyvecskét, melyet 2012 óta minden a céghez belépő új ember megkap, hogy instant képbe kerüljön a Facebook életérzéssel.

A Facebook kis vörös könyvecskéje

Megjelent: Facebook, Ben Barry (2012)

A Facebooknak – hasonlóan más Szilícium-völgybéli óriásokhoz – megvan a maga mítosza, melyet persze nem átall a dolgozói agyába plántálni. Saját, házon belüli print shopját is ,besorozta’ a feladatra, hogy ezzel is hozzájáruljon tulajdon eredettörténetének terjesztéséhez. Ennek végeredményeként jött létre ez   kicsiny vörös könyvecske, mely, azon túl, hogy kultikus aforizmák tárháza, gondos kacsamamaként terelgeti munkavállalóit a vezérlő fény felé.

Pár éve Ben Barrynek, a cég egyik korábbi designerének sikerült néhány oldalt digitalizálnia és feltöltenie egy weboldalra, így az érdeklődők bepillantást nyerhettek a kis vörös könyvecskébe. Telis-tele van  esztétikus és változatos, nagy felbontású képekkel, aprócska propaganda idézetekkel a Facebook történetéről és annak kultúrájáról. 

Facebook Könyvajánló Ben Barry

A kép forrása: https://www.fastcodesign.com/

Barry a képek publikálásakor saját honlapján is megírta: a könyv többek között azon kihívásokról szól, melyekkel a Facebook eddigi fennállása során szembe nézett. A cég így kívánta bemutatni és egyben illusztrálni az új dolgozóknak tulajdon hitvallását, küldetését, történelmét és kultúráját. Mivel a Facebook születésétől kezdve számtalan dolog történt, valahogy ,be kellett húzni’ az új arcokat, hogy ők is hasonlóan otthonosan mozogjanak a cégben és annak kontextusában. Éppen úgy, mint azok, kik már a kezdetektől ott votlak, így átélték ezen eseményeket. Egy olyan pakkot akartak készíteni az újonnan érkezetteknek:

  • mely hemzseg a cégről szóló motivációs történetektől és inspiriáló ötletektől,
  • melyet azonnal kézhez is tudnak kapni.

Hogy egy varázsütésre, instant nekik is meglegyen az a bizonyos Facebook életérzés, például:

,,a francba is, épp most tesszük a világunkat jóval nyitottabbá és összefüggőbbé, mennyire királyság már ez?”

Az interneten rengeteg olvasói élmény található a könyvről, ezekből szemezgettünk:

A marketing fontossága a mai világban

Vajon mi ösztönöz inkább vásárlásra: a humor, vagy az adott termék használatából adódó exkluzivitás-érzet? Milyen üzenettípusokkak érhetünk el egyedi érzelmi hatást? Következzék pár érdekes és emblematikus reklámkampány, melyekből megtudhatjuk, milyen taktikákkal próbálnak vásárlásra ösztönözni minket a vállalatok!

Olvassa el ezt az írásunkat is!
A marketing fontossága

Többen úgy vélik, hogy bár könyv ,,jópofa”, de semmi olyan lényegi tudást nem tartalmaz, amit már ne tudnánk. Mások párhumazot vontak az eredeti vörös könyvecskével, melyet Mao Ce-Tung, a Kínai Kommunista Párt alapítója írt és tartalmazta annak beszédeit, idézeteit és egyéb írásait. Bár a Facebook a saját verziójával valószínűleg sosem akarta megidézni Mao-t, mindenesetre a könyv szövege  – legalábbis a választott idézeteket tekintve – elég sok helyütt hasonlít a korábbi vörös könyvecskére. Azonban többek szerint a Zuckerberg tanai félúton vannak a teljes homály az éleslátás között. S bár a könyvben egy árnyalatnyit érzékelhető egyfajta téveszmés fontoskodás, ettől függetlenül elég sok igazságot tartalmaz.

TallózóFordításKönyvajánlóGyakorlatVélemény

Egyébként limitált kiadásról beszélünk, mely sosem került könyvesboltokba. A Facebook dolgozói is csak akkor kapták kézhez az első példányokat, mikor a cég 2012-ben átlépte az 1 milliárdodik felhasználót – azóta minden új munkavállaló asztalán ott virít.

Bár Barry több oldalt beszkennelt és elérhetővé tett néhai honlapján, ám – az ő szavaival élve – sajnos a teljes szöveget csak belső emberek láthatják. Tehát, ha szeretnénk egy példányt, nem lesz könnyű dolgunk; bizony rendesen utána kell járnunk. Mondjuk körbenézhetünk az eBayen. Vagy kölcsön kérjük attól, aki már dolgozott a cégnél. De talán még jobb, ha mi magunk szerzünk állást a Facebooknál…

Amennyiben érdekesnek találta cikkünket, ajánljuk, olvassa el a továbbiakat is.
Ossza meg másokkal is!